Forduljatok el

Megtennéd, hogy nem nézel rám? Fordulj el, most nem jó. Hullámzó partszakasz, hányinger, üres vödrök, partra vetett bálnák. 

Megtennéd, hogy nem nézel ide? Most úgy ülök, hogy nem jó. Hallgass a fényre. Ha becsukod a szemed majd érzed. Éles sikoltás az egész, csak még nincs neki szárnya, hogy nyugatot kutasson, keressen, szeressen. Hé! Te ott... egy éve nem voltál. Kettő. De mindegy. És ha megkérdezem, hogy vagy: semmi. A nulla gyökkettő. De akkor, amikor még beszéded hibás és nem ismered a számot, kevered a tésztához a mákot, és anyád rád szól, hogy ne edd! Bedagad, és nő, megreped és fáj. Egy nagy nyilallás és vége is a nyár. Úgy sem szerettem. Meleg van, és pulcsiban járok, takarja mindened a fekete zsákot. Csak úgy ráfekszel és elsüppedsz, homokos szemcsés, üres koporsóárok. Néhány centire sirály kiabál, csobban és lubickol a boldogság. Látom, látom, de lehetne, hogy most kicsit nem nézel rám? Ez az árnyék, ez itt, ez én vagyok. Nyúlik, és nyújtózik a messzibe, a fejbúbnál látszik ahogy eltekint messzire és kész. Már igazán nem érdekli a jövő. Lovaskocsis szekerek, loncsos lófarokba kötött kötegek nyikorognak, a kerekek pamacsfelhőkből csepereg

az Eső.

Azt hiszem megáztam. Megfáztam ahogy rád másztam. Tenyerem az arcodon széttártam, és most én vagyok a nyelő. Az energia száll, hullámzik, attól fél hogy lapátkarokkal tovább karikázik. Ne, ne engedd el! Csak ne nézz oda. Mert akkor látod, milyen szörnyűséges szörny vezetett haza. Fogta a kezed, és ígért fűt fát. Már nagyon szégyellem, hogy ujjal mutogatott rád. Hullámzó partszakasz, betonrepedés, kiszáradt agykérges leülepedés. Ön-ámít, hiteget, pofozkodik és vállon vereget. Aztán mesternek szólít. Megkérem, hogy ne tegye. Meggyőzöm, hogy rosszul jár, ha csámpásan mindkét lábbal jár

Utánam.

Megtennéd, hogy kicsit nem nézel ide? Hogy nem követsz többé, még ha kérlek is, hogy gyere? Megtennéd, hogy megérted azt amit nem mondok? És elengeded a füled mellett, amit összehordok? Ne nézz ilyen vágyakozón, kiesik a szemed. Ha nem utálsz, nem lesz miért gyűlölnöm az életet. Most ölelj kicsit, aztán fúj! Ne érj hozzám... mondj rám csúnyát, mert a széptől a frászt hozod rám. Miért nem szeretsz? Csöndkirály nyögés, zokogó hüppögés, orrfolyásos tüsszögés, ne maradj le. Én már itt járok látod? Hogy mérgesen se látok. Légyszíves ne nézz már ide!

Ide Rám.

Ma nincs semmi baj. Nem gondolok semmire. Csak nézem a kéttojásos rántottát reggelire. Ha hunyorgok látom, hogy a hagymát se karikára vágom, pedig te úgy szereted. 

Meg tudnám csinálni. Megoldom. De nem kell erre várni. Leszarom. Itt rád mindig figyelni kell, csecsemők és nagyszülők pelenkáját húzni fel, és mantrázni hogy nincs baj. Hogy a zümmögő rosszallás csak egy eltévedt méh raj. Tovább szállnak holnap. 

Felnézel, kapaszkodsz, nem látod csak ragaszkodsz. Jó, jó, de ide ki figyel? Talán itt mindenki... csak én nem hiszem el. 

A hátrány előnye, hogy nem kérdezi senki.