Anya!
Éjjel találkoztam egy kislánnyal,
Csöpp kis szíve utcakő.
Ült a padkán, tépedt szárnnyal
Várta, hogy a remény pókfonállal
Szebb holnapot sző.
Anya!
Olyan pici, olyan fáradt.
Reszket, mint a nyárfalevél.
A bűntudat gondráncába száradt.
Talán csak fél, hogy neki nem jár
Amit más megél.
Anya figyelj! Állj meg! Ez most fontos.
Mit mondjak, hogy megnyugodjon?
Hogy számít? Hogy Ő is
fontos?
Hogy ez az egész ennyit nem ér?
Nem szeretem sírni látni.
Leszakad a szívem.
És egyikünk se bírja kivárni,
Hogy érte nem jön senki sem.
Majd megölelem én!
Arcát oltalmazón simogatom.
Hagyom fátyol-tekintetén
Hadd hulljon alá lassan a bizalom.
Elmesélem, hogy nem sokára
Egy fáradhatatlan fiú érkezik.
Vele majd szüntelen útját járja
Még ha azt sokszor kétségek is mérgezik.
A férfi két karjába zárja.
Ha kell, terhét vállán cipeli.
S lesz majd két barna lánya.
Mind kettő tükröt tart nekik.
Nézd csak Anya!
Büszke vagy rám?
Akkor légy büszke Magadra!
És ha engem éppen nem találna
Mondd el Te a picilánynak,
Hogy ők hárman sose hagyják magára.
