Már nem gondolok Rád minden nap. Nem hittem, hogy eljön ez a nap, de könnyebbnek érzem a lelkem, és ha ritkán eszembe is jutsz - mert elsétálok a szobámba kitűzött emlékeink mellett - nem szorul össze a szívem. Még mindig olyan, mintha a testvérem lennél, és bárhogy legyen is, én mindig szeretni foglak. Nem tudsz olyat tenni, ami ezen változtat. De jó hír, hogy az elszakadást nem kell elszenvednem újra. Mert tompán, üresen kong a helyed. Azt hiszem, sikerrel mondhatom: elengedtelek.
Az idő meg csak pötyög magától, kellemetlen ritmikátlanságban. Olyanok a napok, mintha sose férne beléjük semmi igazán fontos. Kissé rosszul managelem az életet. De szépen lassan visszatér a kontroll, hogy aztán megint elveszítsem. Végig csináltam a száraz novembert. Egy hónap alkohol nélkül. Arra számítottam, hogy majd többet fogyok vele, meg kevesebb faszomkalória... (ez tulajdonképpen be is jött). Vagy esetleg segít ráébredni, hogy túl sokat iszok. Nem kéne annyit borozni, és igenis a lónyálsör is alkohol(!) De nem rémített meg a tudat, hogy ez milyen szerves részét képezi a szociális életemnek, ahogy a cigit sem veszem komolyan, pedig nálunk ez igazi koporsószeg a családban. Az egyetlen tanulsága az volt, hogy így nem szívesen jártam el. Mit rendeljek? Szódát?! Nem is tudom elképzelni magam, ahogy egy pohár vizet iszogatok, az összes káros szokásom, és az elnagyolt gesztusok nélkül, ahogy épp megoldom az univerzum problémáit. Túl nagy a paradoxon.
Vettem egy sötételőt, egy szennyeskosarat, egy új papucsot és egy kúpvasalót. Mert nincs Mikulás. Japp. Úgyhogy gondoltam inkább nem várok...
