Megnyugtat ha folyton úgy csinálok, mint aki lezár, elenged, búcsúzkodik. Szomorú leszek tőle és ez a szomorúság olyan otthonos, hogy képtelen vagyok tőle megszabadulni.
Viszlát élet! Nem voltam különösebben kiemelkedő semmiben. Nem voltam feltűnő tehetség és nem voltam sajnálni való lúzer sem. Értettem egyes dolgokat és még többet nem értettem. Szégyenkeztem amiért nem vagyok olyan, mint a többiek és lélekszakadva próbáltam megszabadulni attól a valakitől ,aki hasonlított mindenkire. Nem tudtam nemeket mondani, mikor bántottam és nem tudtam igent mondani, mikor szerettek. Hazudtam szépet, nyomorultat. Mondtam igazat, ha senki nem kérte. Megjegyeztem haszontalan dátumokat, elfelejtettem szeretteim születésnapját. Nem mertem kérni és nem tudtam megállni, hogy adjak. Hangos voltam a csöndben és néma volt a zajban. Se hasznos, se érdekes nem voltam. Nem tudok vezetni, veszekedni, verekedni. Nincs férjem, gyerekem, családom, kertes házam, zöld gyepem, hintaágyam, fagyasztóban wok zöldségem, szabad hazám. Nem tettem semmit, nem mentettem életet, engem sem mentett meg senki. Mielőtt meghaltam azt hittem mégis van valami csavar. Hogy majd beront valaki, aki azt mondja értékes vagyok, kéne még pár év. Pár év szomorúság - válaszolnám. De bombabiztos vagyok, pontosan tudom már melyik kábelt vágják el a filmben.
Sokat sírtam. Nevettem is, csak azt sose egyedül. Sokat sírtam, mert az én dolgom, hogy sírjak. Különösen a szülinapomon, ami ékes bizonyítéka értéktelenségemnek.
Nincs semmi csavar. Rendes lezárás sincs, olyan amit én írnék magamnak. Csak... Egyszercsak nem sírunk már többet és ez is elég.
