Nem kell nekem megmondani, mitől szép az élet.
Meg azon síró, görcsös zajok
Fontoskodó feszült arcok
Hagyjanak békén.
Nem kell nekem megmutatni melyik lesz a jó út.
Felemás zokniban alvás a párkányon
Zümmögő légypiszok
Zavar.
Nem kell hagyni, hogy elbeszéljem folyton
Boncoljam a húst, ragadjon a csontom
Zuhatag ömöljön a moslék
Örökké folyjon.
Vaslapot tartok, hevítek magasra
Arcomhoz nyomom, nyomda-nyomot hagyjon
Hagyjon, hagyjon már a világ
Préselt lelket adjon.
Mert szomorú a szín, szeretek szürke lenni benne
Eszelős széles mosollyal vicsorgok reggelente
A vágyat kapom örökre
Az álmomat kölcsönbe.
Zúg a tüdő, szelíd a szél
Idebenn még a hangom is fél
Maradjál csöndbe!
Kevés a könny és rövid a tél,
Hamvas zuhé, az orromig ér
Hallgass a füstre!
Mondja, hogy a tűz többet ért,
Ő amúgy soha semmit nem kért.
Foszladozó atom
Légbe kapott halom
A füst már igazán semmi.
