Többé már

nem dobja fel a facebook a neved a chatlistámon. Akkor sem ha online vagy.

Ma nem fogok panaszkodni

Ma nem fogok panaszkodni. Többet legalábbis nem annál, mint amennyit reggel óta tettem. Nem tudtam még eldönteni melyik segít jobban. Az, ha elnyafogom ami éppen kitörni készül fáradt agyamból kora reggel, vagy az ha visszafojtom és pozitív gondolatokat árasztva én magam is pozitív leszek a végén. Aki rájött a válaszra, árulja el nekem.

Írni szeretnék. Na nem ilyen idióta áttetsző blogbejegyzéseket, aminek se füle se farka. Meg úgyis csak én értem. (néha talán zsebibaba, mióta elszakadtál már te sem...) Valami komolyat mint régen. Olyat, amin dolgozni kell, megmozgatja a gondolataimat, a fantáziámat, nem maradok vele egyedül. Mindig találtam kifogást rá, hogy miért nem megy éppen... és nem sok érdemleges dolog született az elmúlt években. Amit meg gyerekként írtam nyilván nem számít. Mintha egy absztrakt szobor mellé tenné az ember a krumplinyomdát. 

Az egész nosztalgia érzés a hétvégéről követ. Tegnap beletúrtam a gyerekkori naplókba, és természetesen nem tetszett amit láttam. Azon túl persze, hogy állandóan a pasikról picsogtam. Valahol ki kellett írni, mert beszélni úgy őszintén nem szerettem róla másokkal. Meg hát az is benne van, hogy a hét eleji témazárók mellett ennyi történt velünk összesen. De azért megbújva minden füzetben van valami rémisztő. Olyasmi, amit ha én a saját gyerekem naplójában olvasnék rettentően megijednék tőle. 

Sokat gondolok a halálra. A fejemre húzom a takarót és elképzelem milyen, mikor rám zárul a koporsó fedele. De néha azon is elmélkedem a halál pillanatában mit fogunk érezni. Érzünk-e egyáltalán? Vagy megbénul az elménk és a grimaszba torzult vonásaink tükröződnek csak a szemünk előtt, ahogy kiszáll a lélek. Mennyi ideig tart, amíg elcsordogál az összes vér a végtagjainkból. Olyan lesz mint mikor kiszárad a szánk és cserepes lesz? Aztán most inkább a "mikor" érdekel. Számolom: egy, kettő, három. Telnek az évek. És hogy én mennyire aggódtam, hogy elmúlik a pillanat, amitől amúgy is okádhatnékja van az embernek. Mintha egy darab fekáliához ragaszkodna, csak mert az övé. Ezt legalább a kutya se veszi el. Mert ugye az ember mindent visz, amit mozdítani lehet. 

Tehát a "mikor" valamivel talán fontosabb is, mint a "hogyan". És csak egy hajszállal fontosabb a "miért"-nél. Főképp azért, mert azt félig meddig sikerült ideje-korán kitalálnom. A feljegyzések szerint azért születünk, hogy haljunk. És azért halunk, hogy a következő szülessen. Na és nem mondhatni, hogy komoly kutatásokat végeztem volna tizenévesen a lélekvándorlás témakörében. A tudatállapot kettőssége viszont azt súgta, hogy nagy paletta minden érzékünk, a színek pedig csak a képzelet. De hogy mitől lesz valakinek vidám színű a festménye, a másiknak meg depis, arról fingom sincs. A tudományos magyarázat meg nem csakhogy untat, de le is szarom. 

Csak egy pár pillanatra kezdett neki a zápor. Most már ki is sütött a Nap. Még a természet is igazol. Semmi sem örök. Elmúlik ez is, meg elmúlok én is. Jó lenne tudni mikor. Talán nem férnek bele majd olyan dolgok, amikre most még azt hiszem, hogy vágyom. Megfogadom, hogy bátrabb leszek holnaptól, és szájon csókolom aki megvár a vonatállomáson, vagy a buszfordulóban. Persze aztán nem így lesz, hiszen az állapot azt diktálja majd: ez csupán egy metafora.

.

Érdekel. Mindig.

XX

Egy másik univerzumban is bizonytalan vagytok. Állandó vizsgálódást terel sok nevetés. De hidd el nekem kétkedő 5, hogy már nem vagyok olyan szörnyűséges mocsaras mély önmagamban mint korábban. Az már nagyon nagyon távol... Segít, hogy úgy néznek Rám, ahogy Te soha. Csak valami sose jó. A bőségben is a hiányra gondolok. És szeretném biztosra tudni, hogy a biztonság, a szeretet a jövőben meddig tart még? Egy perc fényévnek tűnik, és nem azért mert gyorsan múlik az idő. Kevés idő alatt milliót élek meg. Mint fekete a fényt nyeli el, tünetmentesen kiégnek majd bennem a benyomások. És gyűlölöm, mikor már tudom, hogy igazad van, de akkor is cáfolni fogom amikor beteljesül. Egyszer mondj nekem hiteles hazugságot, ami ábrándba ringat az igazságok felett. A Te szádból akarom hallani. Nem baj, ha közben nem vagyunk teljesen magunknál.