A mai napom tulajdonképp azzal telt, amiért anya már hetek óta szekíroz. Visszaköltöztem a "saját" szobámba. Ami ugye Ancsáé volt, csak a macska projekt miatt egyszer már tavaly nyáron mindent átcuccoltam. Anya rutinos gyorsasággal átszaladt minden poros felületen, leszedtük a függönyöket, ablakot pucoltam, kitakarítottuk a kertben a szőnyeget. Mindegy is egyébként micsoda nyomorultul éreztem magam közben, hiszen az egész életem így élem. Hagyom felhalmozódni a ganét, aztán kuporgatok egy kis pénzt, hogy valaki megcsinálja helyettem a takarítást. Anya nem hagyta, hogy fizessek a két elhagyatott, poloskás! és bogaras és pókos és retkes szoba takarításáért valakinek. Mert hogy nem vagyunk mi olyan "naccságosasszonyok". Nem akartam neki mondani, hogy a naccság az leginkább csak a lusta seggemen látszik, nem pedig a luxuson amiben élünk. Kicsit sem arányos ugyanis a kettő. Mindegy végülis az anyai segítséggel abszolút nem volt para. És így végre megint van egy kis magánszférám.
Ha már anyámnál járunk: ma a vacsoratájmra nyúlt ebéd közben megint szóba jött ez a jajdeszörnyű és húdeigazságtalan vilaág amiben élünk. Se píz se posztó. Görögtengernél nyaralás meg méginkább , se! Hogy itt az embernek úgy kell elkapni a kaját, mint az afrikai herevédős pasiknak kisdárdával. Csak ketten voltunk a szobában, de még így sem bírtam befogni a szám evés közben (amit én fizettem, így igazán nem értem miről jutott eszébe a pénztelenség). Úgyhogy kifakadtam kicsit. Végülis ha ennyire zavarja a népet a társadalmi morál, és az ami a politikában megy, mindenkinek szíve joga jószágot tartani, kertészkedni aztán megenni azt fele pízér amit a boltban csomagolva extrudálva és felfújtatva megkap. Erre anyám megjegyzi bosszúsan: "Igen, szegény parasztbácsikának nincs is más értéke akkor csak az a megtermelt paradicsom." Itt kaptam szolid agyérgörcsöt, és fél óráig tiltakoztam hevesen, hogy mert mire van még szüksége?! Nagy tévére, meg D&G zoknira? Sokszor nem értem mire várnak ennyire a szüleim, a testvérem a barátaim... Az volt a következő kérdés: én is szívesen járok sok féle szép ruhában nem? Se sokféle se olyan nagyon szép ruháim nincsenek. És valahogy nem is érzek ellenállhatatlan vágyat, hogy a rendívül szükségesnél többet tuszkoljak be a szekrénybe. Mindenünk meg van. Sokkal több, mint amiről a legtöbb család álmodik. A Fiji szigetek helyett menjenek túrázni az Eged hegyre. Itt van nem messze és valaki azért fizet külföldről, hogy megnézhesse... természetesen nem teljesen érthető amit beszélek, mert el is némult a konzultáció.
Beteg a macska. Ez is. Nem eszik rendesen állandóan nyíg. Nem vagyok meglepve. Nálam még egy élőlény nem élte túl az egy évet. Talán igaza van Erának, és nem hozok nekik jó szerencsét.
Itt pihen mellettem az új cosmó. Sosem veszem meg. (De azért a padlás tele van vele) Általában nem is nyitom ki őket. Néha csak úgy kilóg a táskából, meg forgatom a buszon. Valamiért jót tesz a lelkemnek a vásárlás pillanatában, hogy én is olyan vagyok mint a többi dolgozó nő, és ilyen dolgok érdekelnek...mi is? "Ne szólj száj! Adj egy szexi szaxit" Tehát ha a buszon ülök, nyíltan vállalom, hogy engem a "hogyan elégítsük ki orálisan a pasinkat" című cikkek érdekelnek. Borzalmas egyébként, soha nem jutok tovább egy két sornál. Röhejesen közhelyes dolgokért fizetnek azoknak a modoros rita vitroloknak, akik (szinte látom) úgy verik a billentyűzetet egy apró négyszernégyes levegőtlen dohos szobában, hogy a betűk majd ki esnek a helyükről. Majd ő megmondja, mert tegnap is lesz**pott egy pasit. Úgyhogy hiába szeretnék a nagy globálkultúrnői állhatatos bumerángútjába tartozni. Engem a visszacsapódás helyett csak a falnak basz. Itt van...Beyonce megdeformált mosollyal figyel és szedjúszív pillantással ígér nekem négy hét alatt bababőrt...hmm...odáig el sem jutottam.
Tegnap még siránkoztam egy sort, hogy sajnálom a társasághiányt. Szeretnék helyesbíteni. Az intelligens társasághiányt sajnálom csak. De hogy ne hangozzon fellengzősen vagy degradálón - hiszen ez olyasmit láttat magamra való tekintettel, amiről szó sincs - úgy fogalmaznék inkább, hogy a hasonló embereket hiányolom csak, akik abban a tengerben próbálnak fennmaradni a víz felszínén, amelyben én is fulladozom néha. Ilyen ez az undorító szörvájvör.
0 megjegyzés:
Leave a Reply