Azt hiszem mindaddig amíg van miért sírni, nincs különösebben nagy gond. Már már félek a tökéletes állapotoktól, ahol az emberek a mosolyt vicsorrá erőszakolják és pontosan érkeznek a munkahelyükre, pitét sütnek jóga óra után. Hullámzó hangulat üldöz, de ez örök. Ha nincs mit helyrehozni, asszem a világ is megáll. Így nem bánom néha a fennmaradásokat, és a probléma létezését sem. Inkább az zavar, ha torlódik.
A szakdolgozatomat - ami ugye nem új keletű - az éberálmokról írtam. Már maga az alkotói folyamat is eléggé kikészített. Most pedig egy alattam végzős fiú kért meg, hogy segítsek az övébe ami szintén erről szól. Csak riport film. Nem várom az interjút. Leírni és dolgozni rajta nagyon más, mint kamera előtt beszélni. Akárhányszor eszembe jut, mindig könnyezek kicsit. (pussy) :DD Nem hiszem, hogy őszintén tudnék viselkedni zavaromban, hiszen ezek a legrejtettebb dolgaim.
Félbehagytam egy könyvemet amit nagyon szerettem volna befejezni. Mindig túl nagy fejszébe vágok bele. Istentelenül zavaró... soha nem növök fel a feladathoz. A gépem meg olyan szinten elbaszódott, hogy már az anyáén pötyögök. Hála istennek ő nem függ olyan sokat mint én. Így kölcsönvehetem amíg megszereljük a sajátomat.
Nem sok minden zajlik egyébként. Szokásos harcaimat vívom magammal, meg a világgal. És a többi emberrel. Mindegy mit csinálok, valami veszekedés állandóan van, és ez engem mindig úgy felzaklat... Apa pár napja este a teraszon azt mondta nekem: "Nagyanyád azt mondogatta, amíg két ember van a földön, addig nem lesz igazság!" Hát a nagymamámat sajnos nem ismerhettem, de ez egy nagy igazság még így több generáción keresztül is...
És még így is...hogy nem csak ketten vagyunk, de egész sokan, akikkel meg kell tanulni élni. Nem csak ezt, a valós világot. Mert néha még túl sokszor fordul elő, amit már nem csak gyerekként űzök kapaszkodó hobbi gyanánt. Egész beszélgetések zajlanak úgy, hogy közben egy másik világból válaszolgatok. Olyasmi helyről, ahol csak csöndben ücsörgök, télen a tavaszt látom, tavasszal az őszt. Csöndes szélzúgással, meg napsütésben szálló porszemekkel. Halk gyerek zsibongással, ahol megkérdezik tőlem, hogy lehet hogy ilyen végtelen hosszú a világ? Hogy lehet, hogy nem esünk le a Föld másik oldalán? Én meg azt válaszolom: de leesünk. Hogy mikor a Föld lustán átfordul éjjel a másik oldalára, akkor visszazuhanjunk puhán a jobbik felére.
0 megjegyzés:
Leave a Reply