Igazad van kedves idegen. Akit néhány napja hallok, és már évekkel ezelőtt láttam. Az agyam egyik hátsó zugában ismétlődnek a szavaid. Meglepne, ha később nem találnál rám. Pedig néha úgy tűnik én kergetlek téged. Azt mondtad, nem kellene megosztanom magamról olyan sok mindent. Igazad van kedves Ismerős. Nyitott könyv vagyok. Hát nem szörnyű? Nem te vagy az első, aki ezt mondod. Megpróbáltam füllenteni, de az igazság jobban ment. És egy lány sírva azt mondta nekem a Balaton parti üdülőház legfelső emeletén: "Olyan más vagy mint a többiek! Nem mondod azt, hogy minden rendben lesz, ha nem lesz rendben."
Ezt mondtam neked ott a padon. És figyeltél rám, tudom. Mert azt mondtad reggel, hogy felkavart a dolog. Na igen. A valóság mellbe vágja az embert. Én már csak tudom, mert nem szeretek illúzióban élni. Legtöbben tünet-kezelnek, ahogy szikes földrepedésben öntözik a sivatagi virágot. Persze addig amíg van hozzá elegendő víz. Hajlamosak utána zokogni - felsírni maradék folyadékukat, hogy milyen szomjasak. Te is ezt csináltad. Csöndben maradtál, megráztad a fejed és azt hazudtad jó így is. Igyekeztél nem gondolni rá, hogy egyszer elfogyhat a kulacsból az utolsó csepp. Akarod, hogy itt maradjak?
Túlságosan hasonlítotok, szóval nekem meg nehéz elvonatkoztatni. Ötre jár az agyam, mert ugyanazok a hátborzongatóan hasonló mondatok hagyják el az ajkakat, amik órákkal később titokban, rejtett takarásban az enyémekre tapadtak. Na mondjuk az jól esett. Köszi. Vártam rá egy keveset. Ha nem kellett volna úgy bujkálni még el tudtam volna viselni egy darabig.
Ha most elkövetem ugyanazt a hibát, akkor sem tehetek mást minthogy tűrök. Ezzel szembe az ember nem mehet. Azt ígértem magamnak: sokkal közömbösebb leszek a világ felé. És most édes-mézes mosollyal figyelem kívülről, ahogy gyógyulni akarsz és önszántadból kerülgeted az egyik Reménysugaram. Hogy sikerül-e azt nem tudom. Minden másra vigyázok én.
0 megjegyzés:
Leave a Reply