Napos oldal után érkezik a Sötét valóság. A történet térde reszket, a karakterek szárnyalnak. A hetvenes évek amerikai tortájának egy szirupos szelete kínálkozik a vásznon az Amerikai Botrányban. Jellemrajzok igazi orgiája, csak a fejlődés nulla. Kritika.
Melyik az az univerzum, ahol a férfiak többet törődnek a dauerolás, fésülködés és a köldökig kivágott V nyakú ing kiválasztásával, mint a nők? És egyáltalán ki gondolná, hogy a maffia igenis figyel arra, hogy rendkívül divatos - falikárpitmintás bársonyöltöny legyen rajta, mielőtt gyilkossággal fenyeget valakit? A megjelenés, a gesztusok és a mozdulatok bizony nagyon fontosak, ha el akarja magát adni az ember. Ha túl akar élni. Ez az Amerikai botrány, igazi "szörvájvör" film, amiben a karakterek egytől egyig az élet eredendően romlott óceánjában próbálnak felszínen maradni. Mert hát ugyan hogy érhetne el valami fontosat és eszményit az ember, ha közben nem ver át valakit, vagy nem fogad el egy kis kenőpénzt?
Irving, (Christian Bale) a történet főszereplője nehezen tudja elképzelni az életet kisstílű bűnözés nélkül. Egy relatíve hosszan tartó uzsorás akciója közben, szeretőjével lebuknak az FBI előtt, ahol rögtön alkut is kötnek velük: nem kell a dutyiba menni, ha segítenek elkapni pár nagy kutyát. Az őket "alkalmazó" FBI-ügynökről (Bradley Cooper) viszont kiderül, hogy egy megszállott tesztoszteron bomba, és minél közelebb érzi magát a tűzhöz, annál elszántabban küzd azért, hogy megégesse magát vele. Az embernek már-már az az érzése, hogy órák óta próbálnak táskákba, gallérokba és giccses szobanövények mögé rejtett poloskákkal elcsípni pár információt, amivel lebuktathatnának korrupt képviselőket, néhány veszélyes maffiatagot. De már a film felénél kiderül, hogy ez abszolút nem a történetről szól. Még csak nem is az eredményről, a katarzisról amit a végén - jó esetben tűkön ülve - kéne várni. Sikerül lebuktatni a rossz fiúkat, és nyernek a jók? Körbenézek a moziteremben és valójában senkit sem érdekel. A megformált karakterek jelleme, a hozzájuk tartozó élet-dráma sokkal inkább húsba vág. Persze nincs történtet jellemrajzok nélkül, na de David O. Russell rendező a Napos oldal után nem okozott meglepetést azzal, hogy inkább lélektani drámát csinál egy történelmi akcióból. Cooper középszerű, teátrális játéka iránt viszont láthatóan - fura mód oda van. Pedig hát egy Maffia-FBI kombinációból sokféle csihi-puhit ki lehet hozni. Ha valaki tart a vér, lövöldözés és az erőszak látványától, annak most igencsak ritkán kell eltakarnia film közben a szemét.
Feltehetőleg, ha az utóbbit választja az alkotó, fele ennyi jelölést és elismerést nem kapott volna ez a film. Christian Bale például Christian Bale. A pocakos, brutálisan szerencsétlenül kopaszodó Batman-nel nem lehet mellé lőni. Meg aztán a A gépész után meg se lepődik az ember, hogy a teste mint egy agyagforma átalakul, ahogy aláírja a következő produkció szerepére a szerződést.
Már a történet első tizenöt percében megtanítja a férfiaknak, hogy teljesen mindegy, hogy igénytelen bűnöző, vagy egy helyes zsaru vagy. A betonkemény magabiztosság meg a vibráló aura akkor is elcsábítja a film összes női szereplőjét, ha szennyesből kitúrt alsóban vakargatod a köldököd. Amy Adams - aki Irving szeretőjét játssza - egyébként egy igazi erotikus mágnesesteret produkál maga köré, amivel ha akad felbukkanó férfiegyed, aki véletlenül Jennifer Laurence-re bukott volna, azt egy gyilkos pillantással megsemmisíti. Nem fér bele ugyanis a koncepcióba, hogy a rangidős, igen sokszor csak drámaian pillogó női karakter mellett többször felvillantsanak egy zseniális mellékszereplőt Rosalynt - Miss Laurence-t, vagyis Irving feleségét. (A rosszindulatú pletykákkal ellentétben nem Adams alakítása alatt elhullajtott könnyek szolgáltatják Aranovsky új filmjében a végtelen mennyiségű csapadékot.Noé) Rosalyn az egyetlen karakter, aki minden várakozást felülmúlt. Érdekes, kiszámíthatatlan, naiv, mókás és szerethetően butácska. Az összes emberi és gyermeki vonást sikerült nőként megformálnia, ami egy családalapításra és önállóságra éretlen lány-anyától elvárható. Amy Adams hisztériás kiborulásai mellett a csupán 23 éves színésznő egyetlen egyszer sírja el magát a film alatt, és - hála az égnek - akkor is sikerül olyan reakciót kiváltania a nézőtéren kólát szürcsölőkből, hogy félrenyeljenek a mozizók meglepetésükben. Az nem is kérdés, hogy a butaság bájával fontos helye van a filmben. Nem csak a kellemesen könnyed szórakoztatás szempontjából, (a tökéletesen belőtt frizura mellé dukál a whiskys pohár és egy többszörösen kigyulladt konyha) Rosalyn az a személy a történetben, aki hajlandó gond nélkül áthágni minden társadalmi és konvencionális határt. Ám sajnos a többiekhez hasonlóan az ő jelleme sem fejlődik. Christian Bale marad a középszerű állampolgár, árnyékba megbújt zseni, Amy Adams is szívesen eladja magát bármi áron a boldogságért, ha kell több személyazonossággal - de leginkább a csábító vadmacska megy. Bradley Cooper pedig legkevésbé sem okoz meglepetést, egyértelmű hogy aki sokat markol, az keveset visz. Teljesen nyilvánvaló, hogy az az ember nem nyerhet egy ilyen történetben, aki nem mutat önmérsékletet. Egysíkú, változatlan az élet igazságtalanságán kesergő és reménytelenül jobb sorsot hajszoló emberek maradnak, akik vagy megbékélnek azzal ami van, vagy megtörnek benne. A színészi játékokba viszont igazán nem lehet belekötni. Így az előbbi inkább a forgatókönyvírók hibája.
Összességében a film minden jelölésre rászolgált. A két órás bűnüldözést izgalmas vágásokkal, ízléses és kellemes filmzenével és igazi hetvenes évekbeli hangulattal tompították. A szereplők szinte kellemetlen, zsigerig mászó boncolgatása kisegíti a gyenge lábakon álló sztorit. Olyannyira, hogy megkérdőjeleződik a jó és a rossz ember fogalma. Már ha egyáltalán beszélhetünk ezekről a fogalmakról egy olyan univerzumban, ahol a csalók több empátiát mutatnak egymás iránt, mint az elméletileg törvényt és az emberek biztonságát szolgáló hatósági emberek. Egy biztos: A túlélés művészete egy végtelen történet. A végén még az is kiderülhet, hogy nem kell mindig hazudnunk és eladnunk magunkat ahhoz, hogy az óceán felszínén maradjunk.
0 megjegyzés:
Leave a Reply