Gyűlölöm a reggelt

Nagyobb, még nagyobb, óriás és mamut. Aztán zsugorodik, homorodik, domborodik a kép. Vergődős nappalok váltják a fészkelős éjeket. Ki gondolta volna, hogy a bioritmus az egy fontos dolog? Gyűlölöm a reggelt. Valaki azt mondogatta egy osztálykiránduláson, hogy imádja ahogy besüt a nap első sugara, csipognak a madarak, és még nem tudhatja mi fog majd történni estig. Hát én pontosan tudom. Sötétben kelek, kurva hangosan a retkes madarak és fix, hogy elrontok valamit. Egyáltalán, hogy a fenébe lehetséges az, hogy ilyen hajnalban kelős melót szereztem magamnak, mikor soha életemben nem bírtam felkelni?? Az attitűd váltás minden nap egy komoly harc. Fogalmam sincs mikor fogok rálépni arra a mozgójárdára... egyre erősebben érzem, hogy amíg várakozok, talán el is indulhatnék. Másoknak is jól bejön a séta...