my information just not goin' in...

Ez az örökös zavarodottság...ez az őrületbe kerget. Valamelyik nap eszembe jutott, mikor azt a beteg srácot láttam az utcán, ahogy szavakat ismételget és istenemre esküszöm, biztos voltam benne, hogy nem tudja megállítani a kényszeres mondhatnékját. Akkor úgy éreztem, el tudom képzelni milyen egy autistának a saját elméje börtönében rekedni. Persze nem tudhatom...mindenkinek  a saját valósága az igazi. De az enyémben ez az örökös zavarodottság...na ez olyan mintha hangszigetelt üvegfalon keresztül próbálnám az információt a túloldalra eljuttatni. 

A tehetetlen kapálózás pedig mindig ugyanazt a helyzetet szüli. Nem lehetek mérges senki másra, csak magamra. De az önostorozás már uncsi. A rezignáltságról többet nincs kedvem írni. 

Még akkor is, ha tudtam mi a kötelességem ezen a hétvégén, szándékosan ignoráltam. Hajnal fél öt körül aludtam el, és nyolckor keltem. Az este egy pillanatig nem voltam biztos benne, hogy... hogy tényleg mikor jön el a pont, amikor addig játszok a tűzzel, hogy a végén egyszer magával ránt. Most egy ismeretlen anyag csordogált alvadt vérrel szállítva ereiben a mérget. Arra lettem figyelmes, hogy egy autóban ülök, ami cikázó fényekkel körbevéve száguld alattam. A tekintetemet a táskámon lévő szegecsekbe kellett akasztanom, hogy ne legyek rosszul. De valójában így is rosszul voltam. Ki akartam szállni, és el akartam hagyni az önkontroll teljes hiányát. 

- Láttam már lepergett előtted az egész diszkóbaleset.

Le. Pontosan ez pergett a szemem előtt, és ezek szerint kiült az arcomra. Nyaktól felfelé minden borzasztó volt. A szám, mint a szivacs, a szemem égett és képtelen voltam egy dologra fókuszálni, a fejemben cikáztak a gondolatok. De minden ami alatta történt... elképesztően jó volt. Ezt a kettőt úgy tudtam szétválasztani érzékelésben, mintha nem is kötné őket össze a nyakam. A mellkasomban lassú fenyegető mód folydogált a melegség. Bizseregtek az ujjaim, a testem elernyedt. Történhetett volna vele bármi, az sem érdekelte volna, ha átrongyol rajta egy kamion. Minden félelem és frusztráció, fájdalom eltűnt. Feltolult valahová az agyam hátsó szegmensébe és ott nyüzsgött, mint egy tenyérnyi lárvaraj. 

Megszédültem, ahogy egyben sikerült kiszállni az autóból. De gyorsan oldódott a szorongás, tisztultak a gondolataim. A szórakozóhely bejáratánál még bizonytalanok voltak a lépéseim, de aztán az első székre leülve, már kezdtem jobban érezni magam.

- Megpróbálod magad kinyírni?

- Úgy néz ki...