Mortem II.

Hiába készültem fel, hogy az örökkévalóságig maradnom kell valahol, ahonnan tíz perc után szeretnék szabadulni. Leültem a kanapéra, és minden porcikám sikoltott az ajtó irányába. Folyton fáradt vagyok, de most különösen levertnek éreztem magam. Két órahosszát beszélgettünk. Először kérdezett, érdeklődött ahogy szokta. De valójában nem volt kíváncsi a válaszokra. Alig várta, hogy beszámolhasson hogylétéről. Így hát gyorsan megadtam amire vágyik, hátha hamarabb szabadulok. Rögtön rá is kezdte, hogy éjjelente rosszul alszik. Tegnap is azt hitte infarktusa van. Erre én érdeklődést színlelve előrehajoltam: "Na? Hogy hogy?" Elmesélte, hogy fáj a háta, átsugárzik a mellkasára. Felriadt és beszedett valamit, de nem használt. Gondolta majd egy kád jó forró víz majd segít. De ott meg rátört a pánik, hogy mi van, ha ott lesz rosszul? Ha ezek az utolsó órái? Meztelenül fogják kihúzni a mentősök a nagy testét? Ráadásul az ajtó zárva, majd be kell törni. Utána a párjának azt meg kell csináltatnia. És a lába? Le sincs reszelve a sarka, tiszta bőrkeményedés. 

Finoman oldalra döntöm a fejem és együttérzőn összeszorítom az ajkaim. Nem hiszem, hogy érdekli őket a pedikűr - fogalmazom meg óvatosan. Tudja. Úgyhogy nem is lamentálunk ezen sokat, mert már az anyukájánál járunk, hogy ezt valószínűleg tőle hozza. Csak akkor megy kórházba az ember, ha már készen áll rá, nem pedig akkor, mikor szükséges. 

Nincs mit tenni. Elképzelem, ahogy minden testi hibájával együtt, mozdulatlanul húzzák-vonják testét egy beteghordó ágyra. Eszembe jut, hogy ő már képtelen változtatni az alapbeállításokon. Gyötri, de nem éli meg pokoli kínzásként. Neurózisa tüneteit szemlézni mindennél jobb elfoglaltság. Amíg beszél róla, nem aggódik miatta. Épp ellenkezőleg, kimondva mindegyik éle csorbul a fenyegetés pengéjén. Panaszkodik, hogy évente egyszer hányféle kivizsgálásra kellene járni. Na meg az maszekba több tízezer forint. Mit tíz?! Száz! Hát erre rá kell szánni, ez van. Mire, ha nem az egészségre költsön az ember? Egyetértőn bólogatok. Fogalmam sincs mikor volt utoljára vérvételem... 

Megfogsz halni - ezt szeretném neki mondani. Mert ez az igazság. És minél jobban retteg tőle, annál több időt rabol el a jelenből, tehát csak közelebb rugdalja magát a véghez. Csak nem tudom pontosan mi mindennek vet véget, ha utána éppenhogy semmi sem áll meg egy pillanatra sem. Úgy bőgnek fel a motorok, mintha senkinek nem lenne szüksége alvásra. Reggel megint mindenkinek menni kell dolgozni. Kinyitnak a boltok, elindulnak a vonatok, megnyitják a csapokat. Nem fagy mozdulatlanságba a Föld.

És akkor ma egy szaros bulvár lapból tudom meg, hogy te is elmúltál. Nem tudom mi történt és nem tudom hogyan kell ilyenkor érezni. Csak azt tudom, hogy jó volna, ha ilyenkor pár másodpercre megdermedne a világ.