Napsütésben a fázós zivatar

Ennek a fénynek nem sok ereje volt.
Azt hiszem van, ahonnan nem lehet visszafordulni, pedig tíz-karommal próbálod. 
Szándékos szemkikaparás,
Hazug megnémulás.
Legalább nem volt közben álom. Ahol az ajkam az ablakra zárom.
Nem erőszakolom magamat, nem volt kétségbeejtő sikoltás... később csak.
Amikor már nap égette vállamon nem csapnak vissza a sugarak.
Mert elnyeli azt is ami nem szép.
Ott, ahol a torokra száradva hamis lesz minden kép.
És a szavaim pernye módjára szétperegnek.

Ennek a fénynek nem sok ereje volt,
És nem számított milyen hamar érek oda.
Kerülgetem, a szél úgyis másfelé fújja.
Ettől meg napsütéses fázós zivatar lesz belőle.
Ölelem a záport, és párás szemem lesz tőle,
De nem jön a sírás.
Csak burjánzik a sűrű erdőben fás-
Lelkem avarán egy élősködő rovarcsalád.