Minden nap farsang

Oké... Hivatalosan is ott járok, hogy nem értem a con-okat. Felnőtt emberek...vagy fiatal felnőttek szeretnének beöltözni valami röhejes szerkóba. Tonna rajtuk a műanyag és képesek színes kontaktlencséket nyomni a szemükbe, hogy nagyobbnak tűnjön az íriszük. Ami köztudottan halálosan veszélyes! A lencse a legdurvább szürke hályog  melegágya! És bármikor kiszúrhatod vele a saját szemed... vagy bent ragadhat, megvakulsz, elveszíted a drága látásod és kész. Ennyi volt. A legrémisztőbb dolgok egyike amit ismerek...

És hogy hogy jutott ez eszembe? Nekem is meg van azaz ismerősöm, amelyik elmúlt már húsz bőven, inkább a harminc felé tendál, de még mindig képtelen leszakadni az anime-ről, meg a mangákról, és a japán kultúra azon ártatlanabbik feléről, amiben nincs hányós, kutyabaszós pornó. (Így meg nem is egészen értem?!) Nála szoktam látni, amikor épp megosztja az élményeket ezzel a fura elizolált társasággal, akiknek tagjai a hétköznapokban olyan normál emberek, mint Te meg Én. Csak ők esténként szeretnek mesefiguráknak öltözni. Ettől pedig fura asszociációm támad, hogy talán nem is különbözik ez annyira attól, amikor rajtakapod a férjed, hogy próbálgatja a legcsipkésebb faszomtriumph melltartódat...csak mert egy pár órára olyan jó lenne elképzelni, hogy másik testbe születtél. Vagy, hogy ez valamivel szebbé tesz.

Ezt az asszociációt egyre vadabb hasonlatok felé tereltem. Egészen odáig, hogy a con-osoknak minden hónapban van egy farsang. És akkor ez már majdnem olyan, mintha ünnepelnének valamit. Meg hogy mennyire jó néha kibújni a bőrünkből, és én mindig egy rokkant akartam lenni farsangkor, akit telibeteker az anyja egy rakás gézzel, merevítővel a karján meg a lábán, járókerettel, meg ketchuppal a fején. Mert semmi jobbat nem tudtam elképzelni annál, mint amikor megsajnálnak az emberek, és mindenki a kedvedben akar járni. (Meg mert a tesóm előző évben tényleg rokkant volt, és marha jól nézett ki.) De a lényeg az volt, hogy máshogy nézzek ki. 

Végül eljutottam odáig, hogy tulajdonképpen most is ugyanezt csinálom. Rokkantnak öltözök. A hajam kócos, egyre kevesebb vakolatot pakolok fel, hagyom hadd látszódjanak a táskák a szemem alatt. Buggyos cuccokban járok, és szakadt táskával. 

Aztán ott vannak az édesmázos szabadnapok. Olyankor barbibabának öltözöm. Szépen kivasalom a szőkítőportól széttöredezett hajam. Bekenem olajjal, hogy fényes legyen és puha. Tökéletesre sminkelem magam, hogy nagyobbak legyenek a szemeim, íves a szemöldököm és kontúros az arccsontom. Szűk harisnyába préselem magam, ceruzaszoknyát veszek fel, és elegáns inget. Magassarkút, amiben később fáj a lábam. És egy leheletnyi szájfényt kenek a számra. 

De vannak elhanyagolható, középszerű napok is. Olyankor csak kényelmes szeretnék lenni. Nem kívánom meg a sajnálatot, és a törődést. Szűk farmerbe bújok, ami leszorítja a hasam. Felhúzom a melltartó pántját, hogy a sportos felsőből kikerekedjenek a melleim. Bőrdzsekiben indulok el, és talpalós csizmában. Olyankor épp lezservagánynak öltözöm.

Lehetne sorolni... én is csak egy nyüves conos vagyok. Nem is... rosszabb. Nálam minden nap farsang.