Halálosan unom az embereket. Halálosan unom a középszerű problémáikat. Azt, ahogy buta üres tekintettel a világba merednek. Gyötrelmes a társalgás velük. Nem éreznek semmit, csak ha magukhoz nyúlnak. Annál viszont a Jóisten sem tud nagyobb orgazmust produkálni.
Halálosan unom, hogy egyismeretlenes képlet módjára megoldhatóak. Hogy minden, ami ennél bonyolultabb, attól elfordulnak. Unom, hogy az orrukig sem látnak, de ha kérdésre felelnek, a mindentudással felruházhatóak.
Nem csoda, hogy az extrémhez kezdek vonzódni. Folyamatosan kitolódnak a határok, egyre rugalmasabb az ingerküszöb. Valami mást szeretnék. Olyat, amit eddig még nem láttam. Megbotránkozni szeretnék, rácsodálkozni és elámulni. De az sem baj, ha őrületbe kerget. Ez már az a kategória, ami olyan szélsőséges, hogy soha nem lehet jó. A jó pedig már annyira középszerű, hogy halálosan unom.
0 megjegyzés:
Leave a Reply