Megint
meztelen talpamra ragadt
fémessé
nyűtt rágó
a
cserbenhagyás.
Nem
tett semmit, s nem érti,
hogyan
nyúlhat meg így
egy
apró lépéssel
a
hibáztatás.
Kanapénk
repedés árkából
előkerülő
szellemes vallomás
a
ragaszkodás.
Visszagyűröm
Újra
szűröm,
hogy
nem Ő a hibás.
Rámarkol
a bokámra,
villogó
ablaka vonszol tovább
Megrezzen
egy szikkadt sziklasejt
s
hitetlenül mered előre.
Kapaszkodás?
A
kódot keresem lakatjához
nincs
rajta fogás.
Sűrű
epés mocsár
térdig
ereszkedik, szalagjába
villámlik
a semmiről sem tudás.
Úgy
tűnik őszinte fáradt,
vagy
beteg.
Nincs
semmi.
Semmi
van.
De
mégis van valami?
titkos
füzetét
egy Másik valaki.
Amíg
non-stop üzletén
vibrál
a led
Addig
jár a szolgáltatás.
(Dehát
már nem is elvenni jövök.
Összezavar.)
Színházi
vászonfüggöny takar
függeszkedő
elhallgatást.
Betonfércek
között leselkedem,
csupa
színes torzítás.
Idő
kell, ami mögötte van
lassan
bomló hulladék.
Minek
mutassa?
Csak
bűzlő tartalék
csöveken
lerakódott maszatos
rémkép.
Küzdő
verejték vánszorgott
tarkója
peremén, míg letornázta
gombócként
a torkán.
Nem
szeretné megosztani.
Ez
már oldszkúl élmény,
ahogy
áthasítja csövét egy-egy
Halál-táncán.
S
amíg kímél, elzár, elvonul
én
semmi terhet nem cipelek.
A
magamét ráosztom
egy
darabig…
Amíg
belőle majd semmit nem ismerek.
Már
nem kapkodok a pin-kód után,
nem
tudom felbontani
Ajándékait
vicsorgó mosollyal
szállítja
egy idegen.
Messzebbről
köszön be, mint szokott.
A
diaporáma is kémesen kopott.
Még
az is lehet, a gesztus is lopott.
Nincs
szüksége senkire?
Mindenkire
szüksége van!
Nem
érti mi romlik el,
amikor
mindenki szeretve van.
Vasmacska
éle akad a gyomromba,
Legalább
a rágó most könnyen levált.
Gyakorlottan
piszkálgatom,
Vigyázok…
hogy
ne hagyjam Rajtad a maradékát.
0 megjegyzés:
Leave a Reply