Csak húzd meg

Mosdatlan repedésbe szorult 

Sikolyként visszhangozza a nevem.

Satuba fogott testem felé

Vinnyogva kapar, húzná a kezem.

De nem éri.

Meg.

Menj haza. Hadd kívánjam,

a hangyaraj vakon hullámzó

sietését meg-megállni. 

Bár lenne benne egy, 

Bár lenne ideje kiválni.

Hogy aztán telhetetlen-tehetetlen, 

Kellemetlen

Menthetetlen 

Szúrós mozdulatlanságban elkergessem. 

Mert úgysem éri.

Meg.

Unott aggodalommal szavakba fejti:

"Miért nem hívtál?"

Dehát senkit se hívok. 

Csak szívok egy kevés

Homokszemcsét fogaim között

Szűröm, gyűröm, tűröm

Ahogy megtapad a nyeldeklő csőfalon.

Forró vérrel zubogó fülemmel hallgatom, 

Nyújtsd a kezed, gyere, foglak!

A verem aljára halászcsomót dobnak.

Belefúrom a homlokom,
már nem vitatkozom.

Húzd

meg.