Nem gondolkodom

Nem gondolkodom rajta milyen lesz majd ráncosan. Mennyire fog hiányozni a bőröm, barázdák nélküli mosolyom. Feszes nyakam, vagy sima homlokom. Nem gondolkodom azon, mennyire fog fájni mikor rápillantok egy régi képre. Csak hagyom hogy múljon az idő.

Ha az mondja szeretlek, megkérdezem miért. Nem jön válasz. Úgyhogy tényleg szeret.

30. bejegyzés

Nem haladok
         ebben a fránya sűrű füstben.
                                  Ezt hazudták a felhők:...! és én naiv vakon mentem.
Néma film ez csupán. Megkésett felirattal.
                                   Statikusan zörgő óriáshangszórókkal.


Látom, csodálom és már egyáltalán nem bánom,
                                      hogy elszalad a kép.
             Mielőtt emlékezhetnék rá--- már nincs is.

Csábító rigmusok közt körbetáncolt
                                                      egy alak.
Később azt mondja majd: "ne hidd el - csak becsaptalak!"
                                                        én is.

Ránézek, és látom: éles villanás az arca. Benne fülsértően hangos
                                                 az egyhangúság.

Olyan mint a többi, csak félelmetes közel és akkor látok mindent.
            Szeplőket
                         meg a
                                 pórusokat.

Arra gondolok nem kell félni mi lesz holnap. Úgyis ez az utolsó.
    Többet nem csinálok ilyet!
          Többet nem csinálok ilyet!
             ctrl+c ctrl+v Többet nem csinálok ilyet!

Elfelejtek benne hinni, és elfelejtem majd Őt is magammal vinni.
   Lábnyomok leszünk a félig nyers betonban.
                                  Szétkapcsolnak a drótok rövidzárlat
                                                             a tóban.

Dühös vagyok és haragszom. Sikítok és bolondnak látszom.
       És majd csak akkor hiszel, ha megrepednek a sziklák.
                                                           
                                                   ha majd vadul megrántott lepedő módjára hullámoznak a fák.
       És én üvöltök, hogy pusztulj el amiért ez sem érdekel.
Amiért nem látod, hogy választottam.
            Olyan nagyon sok fáradtságot feláldoztam.



És bár hibás vagy mint a többi gép.
                               a hang is zörög, meg hangyás a kép... (szeretlek.)

                 

'14 Konklúzió

Holnap történelem a történetem
A régi stressz meg a hajcihő.
Megkezdődik az új életem,
És hamvas bakot lő.
Érzed, ahogy visszafelé megy az idő?

Tik-tak. Tik-tak. Kellemetlen szárnysuhogás. Hangosan süvít. Az utolsó nap az első, és fordítva is van ez így. Lebontja magát a fa, visszaszáll a dugó, lefelé gyöngyözik a buborék én meg gyermek vagyok, futó, szaladó. Szerettem volna meghalni egy pillanatra mielőtt gondolatban megszülettem. 

De holnap ez már történelem,
Csupán perverz elmélkedés.
Jönnek újak, s én elképzelem,
Magam, mint A Felejtés.

Pókok

Karafiáth Orsolya: Az otthon éjjel 

Pókok
Én úgy alszom, hogy jól tudom
mi zajlik éjjelente itt.
A pókok fogják, s megragadják
szobám szabályos sarkait.

Kifordítják, akár egy zsákot,
meggyűrik és továbbszövik;
a tér nyúlik, csücskét behúzzák
egész mélyre, az álomig.
Háló lepi lezárt szemem:
belül a látvány szétszakad.
Rémekre oszlik, látomásra,
gyötri foglyát, az árnyakat.
Sürgő iszony – bennem cikázik –
amorf csapdám ehhez kevés.
Ti jó pókok, hiába minden:
befog mindent az ébredés.

Külön számlálom a csillagokat

Az én igazságom a Te igazságod. A mi igazságunk a legnagyobb mindennél. Mikor két ember egyetért, lehet egy pillanatra meghasad a tér, az idő. Megáll a mozdulatában a levegő. Két ember egyetért valamiben és a neuronok mint a kindertojás műanyag dobozkája pukkanva kettéválnak. Aztán visszacsavarodik az idő, és egybeolvadnak ismét. De meddig tart a hátborzongatóan jóleső érzés? Amíg a nap előre nem lódult, le nem nyugszik, és bár maradnál a pillanatban, az elmúlás törvénye szerint nem lehet. Keresni kell valami újat, amiben holnap egyetértetek.

Túl rövid

Fura, hogy mennyi mindent hagynak maguk mögött az emberek, miután meghaltak. Üresen hagyott táskák...telefonok, a fészbukjuk. Szekrények tele ruhával. Konyha amiben már nem főznek. Ágy amibe már nem fekszenek be. Személyes dolgok...kacatok, emlékek, fotók. Vagy csak olyasmi amit rajtuk kívül senki más nem használ. Hirtelen mind haszontalanná válik az eltűnése pillanatában, hiszen nem fog már utána jönni, hogy magával vigye. A haszontalanság ellenére pedig nem akarjuk kidobni. Azzal a jelenlétét dobnák tovább.