Nyitva volt az ablak az ágy felett, és a párás, fülledt-meleg levegő beszökött rajta megtáncoltatva a háromszínű szaténfüggönyt. A felszerelt fényfüzér meg-meglibbent ennek hatására. Nem volt csendes az éjszaka. Az utcán is rengetegen jártak a kései (vagy ki tudja talán korai) óra ellenére. Az egyik sokemelet valamely pontján, betonpanelek mögött, egy üdítő tüdőszínű szobában felriadt a lány. Valami nem volt teljesen rendben. Nyitva volt az ablak az ágya felett, és ilyenkor sok minden behallatszik, amit álmából korábban már szívesen kizárt volna. Most viszont valami egészen más keveredett az utcazajjal. Egy férfi öblös, mély hangját hallotta kint a bejárat előtt dübörögni. Öklével csapott az ajtóba, hogy belezengtek a falak. Nem tudta pontosan kivenni mit hall, de érezte áradni a dühöt valahol a folyosón át. Rálátott az ajtóra, de nem mert kimenni.
"Hiszen rám senki sem dühös!" - gondota. "Nem követtem el semmit!"
Lassan elhalkult a dörömbölés, odalent egy szinttel hangosan, zajosan recsegve szólt a tévémoraj. Bizonyára összetévesztették az emeletet.
Már eltelhetett jó tíz perc csenddel, mikor kimerészkedett a lány saját folyosójára és a kukucskálón keresztül meg merte lesni, van-e valaki odakint. A lépcsőház sötét volt. Mivel aludni nem tudott már, úgy döntött tesz odalent egy sétát. A gondolkodás és a séta kettőse néha lefárasztotta annyira, hogy aztán visszadőljön kicsit aludni. Értelme persze nem sok volt, mert hamarosan az ébresztőideje is közeledett, de a Nap még messze járt, és a sötét utcák odalent nem voltak kecsegtetőek.
"Majd megnyújtom a lépéseket." - gondolta.
Az épületből kijutni gyerekjáték volt. Ám végig úgy érezte követi a titokzatos férfi, aki az ajtóját csapkodta. Meggyőzte magát egyik-másik lépésnél, hogy csak a félálomban ért transz játszadozott el tudatával, és mindez csupán hallucináció volt. De később megint bizonyítékokat talált arra, miért voltak valósak a hangok és érzések. Már öt háztömbbel odébb járt, mikor a sötétben arra lett figyelmes, hogy egy fiatal fiú, ingadozva egyensúlyában négykerekű járművet - azaz ismertebb nevén autót próbál felfeszegetni az ajtajánál fogva. A lány a látványtól megtorpant. Várt egy vagy talán két percet is, majd behúzódott annak a háztömbnek a verandájához amelyik előtt éppen ácsorgott. Így az utcalámpa fényéből kikerülve, nyugodtan figyelemmel kísérhette az akciót. Mikor az illetőnek - aki alig lehetett huszonpár - sikerült véghez vinni tervét, a lány elismerő hitetlenkedéssel bámult rá a biztonságos sötétségből. Eszébe sem jutott, hogy rendőrt hívjon. Túl mókás volt a jelenet, még elrontották volna a látványt. Meg aztán esze ágában sem volt belekeveredni egy ilyen ügybe, ahol később beidézik majd tanúnak, és még később rászabadul a maffia. Az ismeretlen tolvaj dülöngélve bevergődött az autóba, mindeközben kétszer ütötte be halántékát valahova, ahol túl alacsonynak bizonyult a jármű az egyébként hosszú végtagjai számára. Másodjára sikerült beindítani a járművet, amivel először a járdaszigetnek tolatott, majd megfordult és egy egyirányú utcából ellenkező oldalon felpörgette a motort. A lány kezdte magát kényelmetlenül érezni, hiszen a fiatal éppen arra tartott az autóval, amerre ő bujkált. De nem volt mit tenni. Már nem lehetett előbújni, akkor egyenesen a fénybe sétált volna.
A tolvaj lassított, mikor elhaladt a veranda előtt. A sötétbe húzódva szinte lehetetlen volt bármi is meglátni, a lány mégis meg mert volna rá esküdni, hogy a másik észrevette őt, mert tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott. Megmagyarázhatatlan érzések kavarogtak benne. Arról, hogy az illető talán nem is akarja ellopni az autót, csak tesz vele egy kört vagy ilyesmi. Aztán majd csálén visszatolat a parkolóba, hogy közben lesodor egy kevés műgyepet a parkban. Az ideiglenes sofőr viszont nem gondolkodott ilyesmin. Valami egészen más járt a fejében, ami miatt a többi - sokak szerint lényeges - dolgok, egy pár pillanatra nem kaphattak teret. Újra felbőgette a motort, a gyorsulás a rövid táv miatt aligha volt sikeres, de így is hatalmas energiákkal csapódott bele az egyik jelzőlámpába az utca végén. A lány a pukkanásra kénytelen volt leszorítani a saját fülét. Még soha nem látott ehhez foghatót. Harminc méter távolságban autóalkatrészek repültek, csapódtak és gurultak szét. Büdös, émelyítő kocsiolaj áztatta az aszfaltot. A jelzőlámpa meg élettelenül fityegett vaskos csavarokkal körbevéve, éppen felfogta egy közeli villanyvezeték, ami miatt nem zuhant keresztbe az úton.
Aztán egy darabig csönd volt. Mindenhol rettenetesen fülzúgós, szédítő csend volt. A sétához nem hozott magával semmit, csak egy kulcsot, meg a cigarettáját. De az egyik többemeletes panel erkélyére felpillantva már látta, hogy valaki aki felébredt a robajra, mentőket és rendőröket hív vélhetően. Nehézkesen megindult a baleset irányába, kicsúsztak a kezei a zsebéből. Rettentően félt, mit talál majd a füstölgő autóban, de a kíváncsiság hajtotta előre. És akkor benne ült ez a srác. Összesen egy karcolás rajta. Kiszállt a kocsiból, és leroskadt a járda szélére, átkarolt térdeire támasztotta homlokát.
- Jól vagy?
Nem érkezett válasz. Úgyhogy a lány lehajolt és mielőtt elárasztotta volna az éjszakát a szirénazaj, megkínálta a másikat egy szál cigarettával.
